Hírek rovat
Üdülési joggal kapcsolatos visszaélésekre figyelmeztet a versenyhivatal
Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál.
Egy darabig még marad a vénasszonyok nyara
Használjuk ki az elkövetkezendő napokat, hiszen péntekig marad az átlagosánál melegebb idő térségünkben is.
Módosították a beutazási rendeletet Ausztriában
Az oltási bizonyítvány az új rendelet értelmében egy évig érvényes.
Drámai hétvége: öt balesetben heten vesztették életüket
168 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Átvette lovagkeresztjét a soproni kamara elnöke
Horváth Vilmos márciusban kapta az elismerést, akkor nem volt lehetőség a díj személyes átvételére.
A törmelék hegyekben áll a kerítés mögött
A soproni Lőver körúton sok minden történt a kerítés túloldalán.
Autó alá szorult embert mentettek ki a tűzoltók
Feszítővágó és emelőpárna segítségével szabadították ki a szerencsétlenül járt embert Kajárpécen.
Horvátország és Ausztria az elsők között döntött úgy, hogy rögzítik az oltási igazolványok maximális érvényességi idejét
Meghatározott időintervallum lejártát követően nem tekintik érvényesnek a vakcinaigazolványt. Szerbia is szigorít, de másként.
Éjszaka vitték a monumentális szarvasagancs-kaput a Vadászati Világkiállításra
Tíz tonna elhullajtott agancsból készült.
Összeesett és meghalt egy futó a Vienna City Marathonon
Hirtelen szívleállás következtében összeesett, majd meghalt a Vienna City Marathon egyik résztvevője, egy 40 éves férfi.
Jó szerencsét! Viszontlátásra!
Elbúcsúztak Soprontól, az egyetemtől és egymástól a végzett hallgatók.
Meghalt a Ludas Matyi legendás karikaturistája, Dallos Jenő
Szombat reggel meghalt 81 éves korában Dallos Jenő karikaturista – közölte felesége szombaton.
A BioNTech heteken belül engedélyezteti az 5-11 éves korcsoportnak fejlesztett vakcinát
Heteken belül megindítja az új típusú koronavírus okozta betegségtől az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védő oltás engedélyezetési eljárását a BioNTech - mondták a német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy pénteki interjúban.
Érdekes állampolgársági adatok Kertesről
Sopronkertes (Baumgarten) hivatalos közösségi oldalán nemrég közzétettek egy táblázatot arról, összesen hány különböző állampolgárságú lakosok élnek a településen.
Az akadémia elnöke a negyedik hullámra való felkészülést segíti
Az MTA elnökének, Freund Tamásnak az állásfoglalása a COVID-19-járvány negyedik hullámával és a harmadik oltás szükségességével kapcsolatban.
Galambos Tamás: A siker kulcsa a távlatos gondolkodás, az alapos tervezés és egy jó társ
Szombathely egyik legismertebb nagyvállalkozójával átbeszéltük a nagyra nőtt cégcsoport történetét, és megtudtuk azt is, melyik film ihlette a vépi mexikói éttermet.
Nagy az átalakulás az FC Sopronnál
Kis túlzással szinte új csapattal vágnak neki a következő szezonnak a soproniak.
Újra kellett éleszteni egy 7 éves magyar kislányt egy osztrák strandon
A szülők észre sem vették, hogy baj van.
Súlyos baleset történt az M85-ösön szombaton, éjszakába nyúlóan helyszíneltek
Teljes szélességében le kellett zárni a gyorsforgalmit.
Ki lehet Sopron legjobb burkolója és kőművese?
Az egész országban keresik a kiemelkedő munkát végző szakembereket, hogy ne a csak a kontármunka legyen hír...
Bankkártyával külföldön: nem mindegy hogyan fizetünk
Tudja mi az a DCC? Egy funkció, ami tízezereket húzhat ki a bukszánkból.
A Darazsak Sportakadémiáról a Sopron Baskethez
Három sportakadémiás növendék csatlakozik a kerethez.
Hamarosan megszűnik a terelés az M7-es autópályán, befejezik a felújításokat
Az új, harmadik sávokra és az intelligens leállósávokra legalább két évet várnunk kell.
Magyarország legeredményesebb pálinkafőzdéje a hegykői 1 Csepp Pálinka
A legjobb pálinka 2025-ben egy szabolcsi almapálinka lett.
Kiütötte a férfit a marihuánás muffin
A különös sütemény hatása: kábítószer birtoklásának vétsége miatti büntetőeljárás.