Május 2-án harminc éve, hogy megtartotta alakuló ülését az első szabad Országgyűlés, ahol az MDF és az SZDSZ megállapodása nyomán Göncz Árpád írót választották meg ideiglenes köztársasági elnöknek.
A vidéki városok többségében fenntartják, egyes településeken azonban szigorítanak a korábban bevezetett kijárási korlátozásokon a május 1-jei háromnapos hosszú hétvégén.
Több út is megújul idén a soproni régióban, ezek közül talán a legfontosabb a 84-es, vagyis a balatoni út egy szakaszának burkolatépítése és a balfi összekötő felújítása.
Az M85-ös gyorsforgalmi út Sopronba vezető négy szakasza a tervek szerint még az idei év végén elkészül, az ötödik ütem, ami az északnyugati elkerülőt is magába foglalja, ugyancsak elstartolt.
Az operatív törzs vezetője és a szakemberek csak a polgármesterekkel ültek le, a lakókat az érintett települések vezetőinek kell tájékoztatnia. De túl sok a kérdés, és nem kielégítőek a válaszok.