Több mint négymilliót dobott le az erkélyről a soproni idős asszony az unokázós csalónak A csaló a néni vejének adta ki magát és azt állította, hogy bajba került. Még mindig működik a módszer.
Vérükért kaptak elismerést a soproni rendőrök A Soproni Rendőrkapitányság oklevelet kapott a véradó mozgalomban nyújtott kimagasló teljesítményéért.
Bóvlira cserélte a drága napszemüveget a soproni üzletben VIDEÓVAL Csaknem egy havi fizetést ért a napszemüveg, aminek a helyére egy olcsót tett vissza. Vádat emelt az ügyészség a különös visszaeső ellen.
Bedrogozva vezetett, ráadásul el is volt már tiltva A csornai fiatalember letartóztatását el is rendelte a bíróság.
Nem lehet elégszer elmondani: nem minden az, aminek látszik! Trükkös módszerrel elkövetett csalásokra figyelmeztet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Holttestet találtak egy felsőőri parkolóban A halott férfit egy parkoló autóban találták meg a felsőőri (Oberwart) Rotunda területén – erősítette meg a rendőrség.
Nagy forgalom volt tegnap az utakon, tragédiák is történtek Két nap alatt tízen haltak meg Magyarországon közlekedési balesetben.
Hat ember halt meg kedden a magyar utakon Brutális statisztika: három halálos kimenetelű közlekedési balesetben hat ember vesztette életét huszonnégy óra alatt.
Meghalt egy kisfiú, miután kőkerítés dőlt rá egy iskola udvarán Édesanyja is megsérült, őt a mentők kórházba vitték.
A soproni rendőrök négy kábítószer-kereskedőre csaptak le Sopronban és Peresztegen összesen tizenegy helyszínen, egy időben fogták el a kábítószer-kereskedőket. Videófelvételeket is közzétettek.
Negyvenhat menekült volt a furgonban, Sopronkeresztúrig jutottak Nagyon kis helyen voltak összezsúfolva, de még épségben...
Robbantás Esztergomban: egy rendőr meghalt, többen megsérültek A robbantón kívül nincs civil személy az áldozatok és sérültek között.
Zsebében volt a kábítószer A Soproni Rendőrkapitányság járőrei egy körözött férfit fogtak el, akinek – mint kiderült – nadrágja drogot rejtett.
Új rekord? – Egy nap alatt 8 embert kellett kimenteni a Balatonból A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2023. augusztus 15-én 6 esetben 8 embert mentettek ki a tóból – írja a Police.hu.
Halálra késelte egy vendég egy békéscsabai hotel alkalmazottját A 27 éves férfi elmenekült, de később feladta magát.
Mentünk, mint az őrültek, a rendőrök pedig szorgalmasan fényképeztek Leállítás során 6 663 intézkedés volt, leállítás nélkül 12 657 jogsértést rögzítettek az egyenruhások.
Az újabb vonatpótló buszozás nem azért lett szomorú, amiért gondoltuk Keddig szét van döntve a sín Csorna és Győr között, gyorsan kihasználtuk a lehetőséget.
Végső nyugalomra helyezték Ferenc pápát A pápa nyughelye a a római Santa Maria Maggiore-bazilikában van, sírját vasárnaptól már látogatni is lehet.
Ma gyásznapot tart az ország, de mi van a boltokkal? A kormány rendeletben szabályozhatja a boltok nyitvatartását a nemzeti gyásznapon.
Burgenlandban nem temetnék, hanem elégetnék a fertőzés miatt kényszervágott állatokat Az osztrákok is csak Facebookon értesültek arról, hogy a határ közelében temetik el a fertőzött teheneket.
Így néz ki most a soproni kiskertek hűlt helye A Plaza fölötti területen lévő kiskertek bérlőinek fel kellett számolniuk mindent. Megtették.