Földrengés volt Pannonhalma térségében az éjszaka Károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
Összeütközött két gépkocsi Sopronban A baleset szerda reggel az Ady Endre úton akadályozza a forgalmat.
Hungarikum lett a déli harangszó és a csárdás A Hungarikumok Gyűjteményébe tartozó értékek száma az eddigi 92-ről 94-re emelkedett.
Műszaki hiba okozhatta a tüzet a Keleti pályaudvaron Az a 11 vasúti dolgozó, akik részt vettek a vasúti kocsik mentésében, ma pénzjutalommal járó vezérigazgatói dicséretben részesültek.
A kisfia gyógyíthatatlan betegsége miatt lépett a vonat elé az anya Győrnél Másik gyermeke az autóban maradt.
Két autó ütközött Fertőszentmiklósnál A 85-ös főúton kereszteződésében kedden délelőtt történt a baleset.
5,5 százalékra gyorsult az infláció januárban Az élelmiszerek ára 6 százalékkal emelkedett, ezen belül a liszt 43 százalékkal, a tej 25 százalékkal, míg a tojás 23 százalékkal.
Újabb halálos légiszerencsétlenség az USA-ban A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal nyomozói számára ez már a harmadik olyan baleset, amit vizsgálniuk kell.
Videón: így fordult a forgalommal szembe egy autós az M85-ösön, majd nem értette, mi a probléma Az épp ott járó útellenőrök állították meg, aztán megérkezett a rendőrség is.
Egyben eladó a veszprémi toronyház teljes huszadik emelete, presszó is működött benne Jó időben a Balaton is látható, hiszen a húszemeletes a város legmagasabb dombján áll.
Pórázzal kezdte ütni a másik kutyást, amikor az szólni mert, hogy miért póráz nélkül sétáltatja a kutyáit Ordítozott is vele, végül tarkón vágta. A Balaton partján történt az eset.
Iparszerűvé kezd válni az oltásellenes pereskedés Magyarországon Formanyomtatvány alapján írják a beadványokat, két ügyvéd állt rá a termelésre. Egyelőre még nem nyertek pert, első fokon sem.
ÁVÓ-s bőrkabátot vitt a Szuverenitásvédelmi Hivatalt vezető Lánczi Tamásnak, most úgy tűnik feljelentik érte Ironikus.
Egy volt fideszes országgyűlési képviselő is teljesítette a szélsőjobbos Kitörés napi túrát Legalább megvolt a napi testmozgás.
Gáza: Az izraeli hadsereg kivonult a a Necarim-tengelyről A tűzszüneti és túszalku-megállapodás részeként.
A balti országok lekapcsolták a villanyt és ezzel történelmet írtak Megvalósították Orbán Viktor álmát a szuveneritásról.
Egy romániai férfinek a Szent Péter bazilika oltárán támadt rugdosódhatnékja A több mint kétszáz éves gyertyatartók hangos csörömpöléssel szálltak alá.
Magyar Péter: "Az Orbán-dinasztia napról-napra gazdagszik a te adódból" A Tisza Párt elnöke ezúttal családjának ingatlanügyeiről kérdezi a miniszterelnököt.
Nehezen nyugszanak bele a peresztegiek a megváltoztathatatlanba Az operatív törzs vezetője és a szakemberek csak a polgármesterekkel ültek le, a lakókat az érintett települések vezetőinek kell tájékoztatnia. De túl sok a kérdés, és nem kielégítőek a válaszok.
Demonstrálók próbálják megakadályozni a kamionok érkezését a peresztegi dögkúthoz Nincs sok esélyük, az egyenruhások többen vannak.
„Applikációval tud bemenni a vécére” – Mellékhelyiséges melléktörténetek A nagyvonalúság nem magyar sajátosság.
A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok A falu nem kapott erről hivatalos értesítést, a peresztegiek és a környékbeliek is felháborodtak.
Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a száj- és körömfájást a megyében Megkezdődött az állomány felszámolása.
Egymilliárd forintból épült közösségi tér Ágfalván A Soproni utca 1. szám alatt felavatták baz új könyvtártermet.