Ha pénzvisszatérítést ígér az MVM, ne örüljön! Csak a bankkártyaadatokat akarják a csalók Túlfizetés visszatérítésének lehetőségét ígérik a csalók.
Földrengés volt Pannonhalma térségében az éjszaka Károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
Összeütközött két gépkocsi Sopronban A baleset szerda reggel az Ady Endre úton akadályozza a forgalmat.
Hungarikum lett a déli harangszó és a csárdás A Hungarikumok Gyűjteményébe tartozó értékek száma az eddigi 92-ről 94-re emelkedett.
Műszaki hiba okozhatta a tüzet a Keleti pályaudvaron Az a 11 vasúti dolgozó, akik részt vettek a vasúti kocsik mentésében, ma pénzjutalommal járó vezérigazgatói dicséretben részesültek.
A kisfia gyógyíthatatlan betegsége miatt lépett a vonat elé az anya Győrnél Másik gyermeke az autóban maradt.
Két autó ütközött Fertőszentmiklósnál A 85-ös főúton kereszteződésében kedden délelőtt történt a baleset.
5,5 százalékra gyorsult az infláció januárban Az élelmiszerek ára 6 százalékkal emelkedett, ezen belül a liszt 43 százalékkal, a tej 25 százalékkal, míg a tojás 23 százalékkal.
Újabb halálos légiszerencsétlenség az USA-ban A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal nyomozói számára ez már a harmadik olyan baleset, amit vizsgálniuk kell.
Videón: így fordult a forgalommal szembe egy autós az M85-ösön, majd nem értette, mi a probléma Az épp ott járó útellenőrök állították meg, aztán megérkezett a rendőrség is.
Egyben eladó a veszprémi toronyház teljes huszadik emelete, presszó is működött benne Jó időben a Balaton is látható, hiszen a húszemeletes a város legmagasabb dombján áll.
Pórázzal kezdte ütni a másik kutyást, amikor az szólni mert, hogy miért póráz nélkül sétáltatja a kutyáit Ordítozott is vele, végül tarkón vágta. A Balaton partján történt az eset.
Iparszerűvé kezd válni az oltásellenes pereskedés Magyarországon Formanyomtatvány alapján írják a beadványokat, két ügyvéd állt rá a termelésre. Egyelőre még nem nyertek pert, első fokon sem.
ÁVÓ-s bőrkabátot vitt a Szuverenitásvédelmi Hivatalt vezető Lánczi Tamásnak, most úgy tűnik feljelentik érte Ironikus.
Egy volt fideszes országgyűlési képviselő is teljesítette a szélsőjobbos Kitörés napi túrát Legalább megvolt a napi testmozgás.
Gáza: Az izraeli hadsereg kivonult a a Necarim-tengelyről A tűzszüneti és túszalku-megállapodás részeként.
A balti országok lekapcsolták a villanyt és ezzel történelmet írtak Megvalósították Orbán Viktor álmát a szuveneritásról.
Egy romániai férfinek a Szent Péter bazilika oltárán támadt rugdosódhatnékja A több mint kétszáz éves gyertyatartók hangos csörömpöléssel szálltak alá.
Milliókat kaszáltak az érettségi előtt álló soproni diákok Soproni gimnazisták pénzügyi sikeréről ír a Forbes üzleti magazin.
165 km/h sebességgel üldözte a járőrautó a forgalomban - és nem érte utol Vádat emeltek egy 48 éves férfi ellen, aki a rendőri igazoltatás során elhajtott és elmenekült a rendőrök elől.
Nőtt a bűncselekmények száma Sopronban 2024-ben közel 140 millió forint kárt okoztak az online csalók soproniaknak.